Újabb információk a koronavírus járvánnyal összefüggésben

Tisztelt Partnerünk, Tisztelt Vásárlóink!

 

 Tekintettel a mai újabb szigorító intézkedésekre, a kormányrendeletnek megfelelően az alábbi intézkedést hozzuk üzleteinkben a hétfői nyitásra:

 

Üzleteink – a jelenlegi kormányrendeletnek megfelelően- továbbra is nyitva tartanak!

 

Változás lesz, hogy az üzleteinkben nyitvatartási időben 9:00-12:00 között kizárólag 65. életévét betöltött személyek tartózkodhatnak. Ez vonatkozik a korábban váróteremnek kinevezett helyiségre is a szőnyi úti áruházunkban.

Ha valakiről nem megállapítható a kora, akkor dolgozóink elkérhetik az ezt igazoló dokumentumot, de csak kizárólag betekintés céljából.

Kérem érkezésüket ehhez igazítsák, mert a rendeletnek eleget téve nem tudjuk beengedni Önöket ha a fenti kérésnek nem felelnek meg!

 

 Múlt héten életbe lépett intézkedéseink továbbra is fentállnak:

 

Megkérjük kedves vásárlóinkat, hogy ne lépjenek be az eladótér területére!

A Szőnyi úton lévő áruházunkban az épületen belül kialakított várórészben kényelmesen le tudnak ülni és össze tudják írni rendeléseiket, melyet dolgozóink összekészítenek, majd a számlával együtt odaviszik Önöknek.

A várórészben mindent -beleértve a mosdót, melyet használni tudnak- naponta többször fertőtlenítünk.

A Stella Extra és Stella Star üzletekbe kérjük csöngessenek be vagy kopogjanak, írják össze vagy mondják be rendeléseiket dolgozóinknak, akik összekészítenek mindent és kiadják Önöknek.

 

Ha szükségük van papírra és tollra, kérjük jelezzék dolgozóink felé, akik fertőtlenített eszközöket biztosítanak a termékek összeírásához.

 

Az áruházakban továbbra is fizethetnek készpénzzel, bankkártyával, de ha előre leadják rendeléseiket, akkor azokat mi összekészítjük és pro-forma számla kiállításával, előre utalással is kiegyenlíthetik a végösszeget a minél kevesebb kontaktus elkerülése érdekében.

 

Tájékoztatjuk Partnereinket, vásárlóinkat, hogy áruellátásunk továbbra is folyamatos, rendelkezünk elegendő raktárkészlettel, így várhatóan nem lesz áruhiányunk, mely megakasztaná a kiszolgálást.

 (Ez nem vonatkozik a fertőtlenítőszerekre, gumikesztyűkre és szájmaszkokra, mert ezeket  beszállítóink szállítási hajlandósága határozza meg)

 

Igyekszünk készleteinket folyamatosan újratölteni a fertőtlenítő és egyéb fertőzést megelőző termékekből (gumikesztyű, szájmaszk), melyek biztosítására újabb beszállítókat vontunk be, akik előreláthatólag ki tudják szolgálni megnövekedett igényeinket, de az országosan megnövekedett igény mellett akadozhat a beszállítás. Ezen termékkörre beérkezett rendeléseiket kizárólag a rendelés-beérkezés sorrendjében tudjuk diszponálni, értékesíteni.

 

Az aktuális készletről és várható termékelérésről kollégáinkat a szokott módon tudják elérni, készségesen adunk információt.

 

WEB oldalunkon is hiánytalanul meg tudják rendelni az igényelt termékeket, melyet házhoz szállítunk

Kérjük Önöket, hogy dolgozóink és saját egészségük érdekében a járvány tipikus tüneteinek észlelésekor ne látogassák meg üzleteinket, használják a WEB SHOP nyújtotta kiszállítás módját

Futárszolgálatunk lehetővé teszi a biztonságos, érintkezés nélküli csomagátadást/átvételt, erről tájékozódni tudnak a cég honlapján ( www.expressone.hu/ )

Amennyiben mégis személyesen látogatnának el hozzánk, kérjük indulás előtt tájékozódjanak telefonon a nyitvatartásról vagy látogassák meg WEB oldalunkat. ( www.stellazrt.hu/hirek )

A kormányrendeletek változásának fényében igyekszünk naprakész információval ellátni Önöket!

 

 Köszönjük megértésüket és együttműködésüket!

Tisztelettel várjuk megrendeléseiket elsősorban WEB áruházunkon keresztül!

 

 Üdvözlettel,

 

Szilvágyi Erzsébet

Kereskedelmi és Marketing Igazgató

 

2020.03.27.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kövessen minket

facebook